fejléckép

Pécselyi ház

A hely szelleme

A ház Pécsely egyik szőlőhegyén, Barnag felé félúton, a Szekrény-völgy felső részén található. Nagyon szeretünk a Balaton-felvidéken barangolni, új helyeket megismerni, már ismert helyekre vissza-visszatérni. Mégis, amikor felmerült, hogy jó lenne egy kis házat venni valahol a környéken, mágnesként vonzott Pécselynek ez a része. Sokáig jártuk a szűk környéket, több házat is megnéztünk (volt, amelyikre gyakorlatilag már meg is alkudtunk), mielőtt erre rátaláltunk.

Az épület a telek alsó részén helyezkedik el. Eredeti építői – legalább száz évvel ezelőtt – jól tudták, a kilátásnál fontosabb szempont, hogy szüretkor lefelé hordják a tele a puttonyt és fölfele az üreset, ne pedig fordítva. Arra is gondoltak anno – vagy talán ösztönösen úgy alakították –, hogy a ház fölött és mellett kisebb dombot alakítsanak ki, amely eltereli a lefelé tartó esővizet a falaktól és így a pincétől is. A pincétől, amely félig a domboldalba ágyazva, nyáron hűs, télen enyhe hőmérsékletével a ház lényegi része volt egykor.





Régi és új

A felújítás során a teljes felső szint újraépítésre került, és a korábbi cserépfedés helyett a ház nádtetőt kapott. A ház kb. 1 méterrel lett magasabb, viszont így már kényelmesen használhatóvá vált a felső szint, ahol kialakítottunk két szobát és egy kis fürdőt.

Az épület a hosszanti oldalán kapott két új oldalsó bejáratot is a telek felé (egyet-egyet mindkét szinten), a másik irányba pedig két szemöldök ablakot a tetőre. A régi, rakott kémény is lecserélésre került egy új, biztonságosabb szerelt kéményre. Az alsó szint vastag, 60 centis kőfalai és a pince kőboltozata megmaradtak eredeti állapotukban, rájuk azonban vasalt betonkoszorú és födém, föléjük pedig téglafal került.

Egyéb tekintetben igyekeztünk minél inkább megőrizni a ház eredeti kinézetét, elemeit és hangulatát: kívülről ismét höbörcsös szürke-fehér vakolatot kapott, belül pedig maradtak az immár konyha-étkezőként használt pincegádor régi fagerendái. Az eredeti pinceajtókat is meghagytuk. Az új felső szinten szintén maradt az egyszerűség és a régi hangulat: láthatóak a szarufák és a kakasülők, hagyományos kialakításúak a külső és belső nyílászárók. Fából készültek a belső párkányok, hajópadló került a födémre. (Utóbbiak saját készítésűek :-)

Függetlenség

Fontos számunkra, hogy ezen a helyen a lehető legkevésbé függjünk mesterséges tényezőktől, ezzel is erősítve életképességünket. A házban és az egész területen semmilyen vezetékes közműszolgáltatás nincsen. A vízellátást egy fúrt kút, egy napelemes mélykút szivattyú és egy gravitációs elven működő, földbe ásott tartály biztosítja. (Mind a tartály, mind a házon kívüli vezetékek fagyhatár alatt vannak, a kb. 10 méteres szintkülönbség pedig megfelelő víznyomást eredményez.) A szennyvíz egy földalatti műanyag tartályba kerül, ahonnan szükség esetén egy szippantó autóval lehet elszállítani (bár amennyi vizet eddig a fürdőben használtunk, ez még nem holnap lesz :-) A főzést valamint a tavaszi és az őszi időszak fűtését egy fatüzelésű sparhelttel oldjuk meg.

Sikeres regisztráció

A jelszavadat e-mailben kapod meg,
kérlek ellenőrizd a postaládádat!
Az e-mail címedet már korábban regisztráltuk!

Az új jelszavadat e-mailben kapod meg,
kérlek ellenőrizd a postaládádat!
Új jelszó beállítva

Az új jelszavadat e-mailben kapod meg,
kérlek ellenőrizd a postaládádat!
Üres e-mail cím...

Kérlek add meg az e-mail címedet,
és próbálkozz újra!
Hibás adatok

Kérlek add meg a helyes e-mail címet
és jelszót, majd próbálkozz újra!
Hibás e-mail cím

A megadott email címmel
nincs regisztrált felhasználónk.
Sikeres módosítás

A személyes adataidat sikeresen módosítottad,
az új adatokat elmentettük.
Hibás e-mail cím

A megadott e-mail cím már foglalt.
Kérlek adj meg egy másik e-mail címet!
Hibás e-mail cím

A megadott e-mail cím formátuma hibás,
kérlek javítsd ki!
Valamit elfelejtettél?

A regisztráció feltétele, hogy elolvasod és elfogadod
az ÁSZF-et és az Adatkezelési Tájékoztatót.

Fel↑